Kedves Olvasók!
Itt egy igen rövid, általános bevezetőt olvashattok Édenföld világáról.
Legelőször is tisztázzuk az Édenföld és Édenföld világa elnevezéseket. Az előbbi csak a világ nevét adó hatalmas kontinensre, míg utóbbi a földrészre és a körülötte fekvő kisebb földekre, szigetekre egyaránt vonatkozik (vagyis az egész világot értjük alatta).
Miért hívják Édenföldnek a kontinenst és a világot? Hogy is jött ez? Ezt a nevet az istenek (vagyis a teremtő wendigók {vagy őswendigók}) találták ki, mivel a Teremtéskor olyan édeni szépségű környezetet alkottak a Föld belső, izzó, zord magjához képest, hogy ez „megihlette” őket.
Édenföld világa tulajdonképpen egy sokszínű, különböző „régiókból” álló világ.
Az északi és északkeleti tájai érintetlen, teremtéskori „paradicsomok”. Ezeknek a területeknek a természete eredeti formájában őrződött meg: egyrészt az északi félszigeté, másfelől az északkeleti területeké, vagyis az Ida, Ariana és Juhar sűrű, lápos-mocsaras erdőségeié (mindez a szilfek földje). Itt még igazi „ősemberekkel” találkozhattok, ugyanis valódi halászó-vadászó, gyűjtögető életmód uralkodik ezeken a tájakon.
Tőlük délre és nyugatra már civilizált élettel találkozhattok: országokkal és városállamokkal.
Az édenföldi kontinens országai, államai – vagyis Ember-, Wendigóföld és Trüdénia – a földrész középső területein terülnek el. Itt, ahogy az őket körülvevő, Édenföld más-más területein található városállamokban is „steampunk” elemek keverednek a középkorias, ódon világgal (keresztek, lovagokhoz hasonló vitézek, macskaköves terek, várak, stb.). Ráadásul közülük egy, Kőrisliget még a földrészen is kívül esik. A városállamok lényegében a régmúltból megmaradt, részben ősi helységek: egyeseket röviddel azok után alapítottak, hogy az első emberek meghaltak.
Az országokon belül fontos kiemelnem a vár, város és falu „triumvirátusát”, illetve a tanyák jelenlétét is. Az evilági települések ugyanis – közigazgatásilag – ezekbe a „kategóriákba” tartoznak.
Egy város lehet erődített vagy nem erődített, és sokszor valami vezető, irányító szerepet tölt be.
A várak mindig katonai-védelmi feladatokat látnak el. Egy részüket igen meredek magaslatokon emelték, de találkozhattok vizesárokkal körülvett, illetve tengerpartokon építettekkel is.
A falu (vagy község) fő feladata az élelemellátás, így a munka itt főleg mezőgazdasági jellegű.
És ne felejtsük el a tanyákat sem. Tanya lehet bármilyen lakhatásra használt épület, ami a nagyobb településektől távolabb fekszik (például kunyhók, viskók, kúriák, stb.). Különösebb feladatuk, funkciójuk nincs, viszont a lakóik sok mindenből élhetnek. Például, ha a határ mellett élnek, akkor határőrök lehetnek, ha egy folyóparton laknak, akkor halászok, stb. Bárhol is éljenek, tanyákat csak országokon belül találhattok (akárcsak falvakat).
Már az Üvegvérben is megjelent az időjárás. Melegebb éghajlata miatt Édenföld tavait és folyóit általában enyhe hideg (langyos) hőmérséklet jellemezi, évszakait pedig a szeptembertől áprilisig tartó, hó-, illetve jégmentes, enyhén hűvös tél, valamint az április és szeptember között uralkodó, melegebb, bár sokszor felhős és csapadékos nyár adja.
Ha már szó esett az időjárásról, akkor az időszámítást se hagyjuk ki. Az édenföldi időszámítás kétfelé oszlik: ugyanis a civilizált népek és a bennszülöttek más-más módon viszonyulnak hozzá. Lényegében mindkettő a Teremtésből indul ki. (Használják időnként a „Teremtés után” jelzőt is, például Teremtés után 431-ben, rövidítve: T. u. 431-ben.) De amíg az időszámítás a civilizáltaknak (emberek, trüdének, wendigók) években (ezen belül hónap, hét, illetve nap) mért időt jelent, addig a szilfeknél, mint nomádoknál ez az évszakok – telek és nyarak – váltakozásából áll. Ők így mérik az időt, és ha a régmúltról beszélnek, akkor gyakori a „sok száz” vagy „sok ezer” kifejezés az időt jelölő szavak előtt (például tél, nyár, nap, napfelkelte, holdtölte, éjjel).
Végül egy kicsit diplomáciai vizekre evezünk, ugyanis megtudhatjátok az egyik államból a másikba jutás részleteit. Vagyis „utazunk” egy keveset.
Ez egyébként a városállamokra is érvényes, míg a bennszülöttek földjén kizárólag a fegyver az, amellyel egy civilizált egyén „érvényesítheti a jogait”. Fordítva ugyanez a helyzet.
Több „úton” mehettek egyik országból a másikba:
1) pecséttel, 2) fogolyváltással, 3) követjárással.
A legelső, „pecsételős út” a leggyakoribb: az államilag hiteles pecsétet városi hivatalnokok vagy kormányzó/helytartó egyaránt kiállíthatja, és ezzel bárki bárhová mehet.
Fogolyváltás esetén is kell a pecsét, de ekkor már egy újabb oka van a fogadó országnak, hogy beengedje a vendéget.
A követjárás pedig hivatalos, diplomáciai esemény. Ezzel oldják meg sokszor a fogolyváltást is, ugyanis ekkor tisztelet illeti meg a vendéget még akkor is, hogy ha gyűlölik.
Kedves Olvasók! Köszönöm a figyelmeteket!